A rockbandák nincsenek rákényszerítve, hogy sci-fi trailereket forgassanak videoklip gyanánt: ebben a műfajban a zene hivatott átvinni az üzenetet (ha van). A film szerepe, hogy aláhúzza a ritmust, a hangulatot, vagy a frontember szemkontúrját. (A popban pl. muszáj vizuálisan lekötni a nézőt, nehogy rájöjjön, hogy nyállal töltött lufit hallgat éppen.)

Persze a low budget nem mindig szándékos: sok (kezdő) bandának egyszerűen pénz, ötlet vagy szakértelem híján nem marad más választása, mint megpróbálni a szarból várat építeni. És persze az is előfordul, hogy az alacsony költségvetésűnek tűnő, keresetlen minimalizmust sugalló kisfilmet valójában komoly halom pénzből, vért izzadva hozta össze egy kőprofi stáb.

Az egyik népszerű LB téma az utcán mászkálás. Az utca lehetőleg legyen egy nagyvárosban, ha egy mód van rá, New York City-ben, ami éjjel szép fényes, nappal meg elegánsan szakadt. Az énekes szexi(nek szánt) és elszánt arccal adja elő magát, a járókelők pedig legyenek közömbösek, furcsák, véletlenül mind rajongók, de ha nem akarunk meglepetéseket, lehetőleg beavatottak.

Néhány kedvencem a típusból:

A Bon Jovi egyébként nagy rajongója a témának, később pl.  az It's my life és a Have a Nice Day is ebből a kalapból bújt elő.

Adam Gontier hattyúdala a boldog emlékezetű Three Days Grace-szel:

A Bullet For My Valentine a LB metálvideók koronázatlan királya (igen, metál, erről nem nyitok vitát). Szinte minden scriptet kipróbáltak már, és képesek voltak a zavargásoktól hangos Londonból a hurrikán sújtotta NYC-be utazni a köztéri zúzás kedvéért, ami a dal címét figyelembe véve elég ironikus. (Lehet, hogy ezért tüntették el a youtube-ról az hivatalos klipet? Sebaj, egy kis spanyol nyelv nem árt meg senkinek...) Íme:

A lányok is tudnak ám ilyet, nem is akárhogy:

A turnébusz kicsit csalás, de a lassított hollywoodi forgalom és a random fellobbanó lángocskák melankóliája miatt szerintem ez a filmecske is"street art":

 

 

Szerző: Klalli  2014.11.22. 21:00 Szólj hozzá!

Címkék: zene film rock művészet videoklip bon jovi evanescence system of a down three days grace low budget bullet for my valentine

A bejegyzés trackback címe:

https://rumostea.blog.hu/api/trackback/id/tr46924469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása