theimitationgame.jpegSosem láttam Cumberbatch urat semmiben, a Sherlock kimaradt, undorító, szőrös törpékről (hobbit, ja) szóló filmet már csak elvből sem nézek, ahogy próbálom kerülni a hatásvadász propagandafilmeket is.
Próbálom. Néha azért véletlenül, vagy titokban szándékosan belesétálok a csapdába. Általában megbánom, a Kódjátszma (The Imitation Game) viszont kivétel lett.
Második világháború, megfejthetetlen német rádióüzenetek, Alan Touring és egy maréknyi őrült zseni, akiknek küldetése a lehetetlen.Kifejezetten szerettem, pedig a mozi közel sem tökéletes: igaz történeten alapul, de nem dokumentarista igényességű, és bizony néha megszaladt a forgatókönyvírók kezében z a bizonyos drámaiságot fokozó szirup. Mégis valamiképpen az egyensúly az, amit ki kell emelni az erősségei közül.
Erős hangulatteremtő képességgel bír a film, egy másodpercre se kalandozott el a figyelmem, ami részemről nagy bóknak minősül. A zene tökéletesen funkcionális, a vágás zseniális, a karakterek részletessége patikamérlegen lett kikalkulálva. Ez az alkotás pontosan tudta, mit akar, és megbocsátható kis kilengésektől eltekintve meg is valósítja azt.
Tulajdonképpen épp attól kiemelkedő, hogy nem akar túl sokat markolni (ami gyakori hiba a kortárs moziknál).
Jó film.

Mottó: "Sometimes it's the very people who no one imagines anything of who do the things that no one can imagine."

Ugorj neki, ha:  szereted az angol filmeket, és egy érdekfeszítő időutazásra vágysz

Óvatosan állj bele, ha: Marian Rejewsi odaadó rajongója vagy, esetleg kitör a frász Benedict Cumberbatch tekintetétől

Szerző: Klalli  2015.02.21. 18:25 Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film oscar történelem életrajz enigma dráma keira knightley benedict cumberbatch the imitation game Morten Tyldum kódjátszma

A bejegyzés trackback címe:

https://rumostea.blog.hu/api/trackback/id/tr597194843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása